This one is gonna be in English, since I'm not in the mood to write in Hungarian.
All the surprising things, meetings, experiences, even the feelings happen to me in English or in Chinese. It is so different from my 'normal' life, that I cant, and I dont want to connect the two worlds. I just let them to exist at the same time and enjoy the one, that I'm living in at the moment.
As I mentioned, one of the things they told us about the exchange year is that, it's gonna change your life, and also going to be one of the best years ever.
Though, my personality didn't change during the last 6 months, my life is never going to be the same as it was. The people changed it who I met. Both the taiwanese and the 'travellers' who I got to know. Good people, who became my friends in such a short time, but maybe for a life. I really hope. Good people, whom with I dont even speak the same language, but we can express kindness and sympathy without words, because being friendly or helpful is the same in every language. Good people, who let me in their lives without reluctance and treated me as a member of their family.
I met so many nations since I’m in Taiwan I’m not even sure I can count them, but these people are the most kind hearted ones I've ever met.
Taiwan, Canada, Japan, America, Brasil, Mexico, Chile, Australia, New Zeland, South Africa, England, Germany, Italy, Danmark, France, Thailand, Korea, Sweden, Latvia...
These last two, made me write this article now.
I met the GSE (Group Study Exchange) group of this year, who were from Sweden and Latvia. They are all young adults, who got the chance to spend a month in an other country- in this case Taiwan - with the help of Rotary, to get to know the country, the culture and also to get some new knowledge in connection their work or interests.
When my dad told me that ’some foreigner people will come to town tomorrow, so you will go with them.’, I thought it’s gonna be like this: A couple of old men, unnecessarily dressed in suits, will pretend to be amused by the boring places we visit and I’ll just go with them as a third wheel.
I was so wrong! Firs of all, they dressed causally and they where about 26-28, which is pretty young compared to most of the rotarians who I know. Only their leader Goran was older, but he was still funny and energetic.
Second: In an hour I’ve learned that the two girls, Dana and Anna are artists so we had a lot to talk about. I had interesting conversations with the boy sas well (Marcus and Janis) about politics, differences between European and Asian countries’ educational system, taiwanese history and the current relationship with mainland China. I felt I’ve learned more that day than in the last few weeks at school.
I enjoyed so much to talk to them. It was really interesting and I also enjoyed that they didnt treat me as a kid. They listened to my opinnions and answered to my questions.
Such an interesting company is something I’m missing in everydays. Its not that I dont love my friends, but I could never talk to them about serious things. At the end of the day I wished so much I could spend more time with them!
Unfortunately it was impossible. But when we said goodbye we changed name cards and agreed to see each other at the District Conference 2 weeks later. Dana also gave me something that nearly made me cry. Earlyer we were talking about folk music and I asked her to sing some Latvian songs. She said she will show me some later. As she didn’t till the dinner, I thought she forgot about it.
Luckily I was wrong. Not just she remembered, but gave me a CD full of with Latvian folksongs so I can take them home. I was touched! This was the nicest thing ever!
Do you understand now why did I say people changed my life who I met? Nearly every time I ’get’ much better than I expect. People who I judged to be selfish or arrogant by the first sight turn to be the loveliest and totally unselfish ones. I get so much love from others who I barely know, help from those who I just met and so on.
Again and again when I feel lonely life assures me wherever I go there will be good people around me. I just need to find them and appreciate all their good characteristics and be a good friend to them as well.
All the surprising things, meetings, experiences, even the feelings happen to me in English or in Chinese. It is so different from my 'normal' life, that I cant, and I dont want to connect the two worlds. I just let them to exist at the same time and enjoy the one, that I'm living in at the moment.
As I mentioned, one of the things they told us about the exchange year is that, it's gonna change your life, and also going to be one of the best years ever.
Though, my personality didn't change during the last 6 months, my life is never going to be the same as it was. The people changed it who I met. Both the taiwanese and the 'travellers' who I got to know. Good people, who became my friends in such a short time, but maybe for a life. I really hope. Good people, whom with I dont even speak the same language, but we can express kindness and sympathy without words, because being friendly or helpful is the same in every language. Good people, who let me in their lives without reluctance and treated me as a member of their family.
I met so many nations since I’m in Taiwan I’m not even sure I can count them, but these people are the most kind hearted ones I've ever met.
Taiwan, Canada, Japan, America, Brasil, Mexico, Chile, Australia, New Zeland, South Africa, England, Germany, Italy, Danmark, France, Thailand, Korea, Sweden, Latvia...
These last two, made me write this article now.
I met the GSE (Group Study Exchange) group of this year, who were from Sweden and Latvia. They are all young adults, who got the chance to spend a month in an other country- in this case Taiwan - with the help of Rotary, to get to know the country, the culture and also to get some new knowledge in connection their work or interests.
When my dad told me that ’some foreigner people will come to town tomorrow, so you will go with them.’, I thought it’s gonna be like this: A couple of old men, unnecessarily dressed in suits, will pretend to be amused by the boring places we visit and I’ll just go with them as a third wheel.
I was so wrong! Firs of all, they dressed causally and they where about 26-28, which is pretty young compared to most of the rotarians who I know. Only their leader Goran was older, but he was still funny and energetic.
Second: In an hour I’ve learned that the two girls, Dana and Anna are artists so we had a lot to talk about. I had interesting conversations with the boy sas well (Marcus and Janis) about politics, differences between European and Asian countries’ educational system, taiwanese history and the current relationship with mainland China. I felt I’ve learned more that day than in the last few weeks at school.
I enjoyed so much to talk to them. It was really interesting and I also enjoyed that they didnt treat me as a kid. They listened to my opinnions and answered to my questions.
Such an interesting company is something I’m missing in everydays. Its not that I dont love my friends, but I could never talk to them about serious things. At the end of the day I wished so much I could spend more time with them!
Unfortunately it was impossible. But when we said goodbye we changed name cards and agreed to see each other at the District Conference 2 weeks later. Dana also gave me something that nearly made me cry. Earlyer we were talking about folk music and I asked her to sing some Latvian songs. She said she will show me some later. As she didn’t till the dinner, I thought she forgot about it.
Luckily I was wrong. Not just she remembered, but gave me a CD full of with Latvian folksongs so I can take them home. I was touched! This was the nicest thing ever!
Do you understand now why did I say people changed my life who I met? Nearly every time I ’get’ much better than I expect. People who I judged to be selfish or arrogant by the first sight turn to be the loveliest and totally unselfish ones. I get so much love from others who I barely know, help from those who I just met and so on.
Again and again when I feel lonely life assures me wherever I go there will be good people around me. I just need to find them and appreciate all their good characteristics and be a good friend to them as well.
Casually back to hungarian:
Négy hete ez lett volna az első hétvége, amikor lustálkodhatok, olvashatok és semmit csinálhatok. El is terveztem, hogy végre kialszom magam, mert egész héten olyan voltam mint egy zombi- a kínai tanárom azt hitte megbetegedtem, meg is kérdezte eljöjjön e velem az orvoshoz.
Tartottam is magam a tervhez egész péntek estig, mikor apukám édes – miután anyukámat már megkérdeztem van e tervünk a hétvégére- csak úgy mellékesen elejtette, hogy holnap reggel keljek fel időben, mert elutazunk két napra. Imádok ilyen jól informált lenni.
A terv úgy nézett ki, hogy Miaoli ’megyébe’ megyünk ( északra a 3. tartomány Yunlin-től, ahol Douliu van ) egy spa hotelba pár rotarysta családdal együtt. Lehet, hogy túlságosan is negatív vagyok mostanában, de nem voltam feldobva az ötlettől. Sok rotary-s programon unatkozom, mert nem igazán akad beszélgetőpartnerem. Korban hozzám közel álló gyerek nincs, a klubtagok fele 50 fölötti akik elszeretettel beszélnek tajvaiul (így mondjuk magyarul? Olyan furán hangzik) és a kínai tudásom bár sokat fejlődött, azért még mindig korlátozott, így gondolom nem túl nagy élmény hosszabb ideig velem beszélgetni. Szóval magamban morgolódtam kicsit, hogy nem hagynak pihenni, de azért gyorsan összedobáltam a cuccaimat egy hátizsákba és beállítottam az ébresztőt. Ez vagy 5 hosszú percet vett igénybe. Nagyon belejöttem ebbe a pakolósdiba az utóbbi időben, mivel rengetegszer utazom el hétvégére. Hasznos tudás, mert így csak azt rakom el amire tényleg szükségem lesz és nem kell mindenféle haszontalan dolgot magammal hurcolásznom.
Reggel csak annyi időre keltem fel, hogy felöltözzem, beüljek a kocsiba, aztán folytattam is az alvást egész Miaoli-ig. Tudom, szörnyen antiszoc vagyok, de higgyétek el semmiféle családi beszélgetésről nem maradtam le. Az highway mellett (ez autópályát jelent, ami jóval a föld felszíne felett fut. Ilyen róla a kilátás egy tipikus kisvárosra. )
Az első megállónál valamivel kipihentebben és jobb hangulatban ébredtem. Ez egy aranyos kisváros volt vörös téglával kirakott főúttal és 30-40 éve épült házakkal. Egyértelműen látni lehet a különbséget a modern és a régebbi építésű házak között. Ez utóbbi stílusa nekem jobban tetszik, valahogy kevésbé személytelen, mint az új épületek és több díszítést is használnak. A tipikus vékony-ház-3-4-emelettel szerkezet változatlan. A földszinten a legtöbb család kis boltot, éttermet alakított ki.
Bár az eső szemerkélt, ebéd után végigsétáltunk a főutcán, hogy megnézzük mit kínálnak az elmaradhatatlan kis bodegák. (Bárhova is mész Tajvanon, biztos találni fogsz apró standokat – minden esetben kerékkel ellátott, vagy robogó után csatolható- , amik italt, ételt, ékszereket, sapkákat vagy miegymást kínálnak. Leggyakrabban gyanús kinézetű, frissen sütött ételeket, amik meglepően olcsók és finomak. Egy adag - amivel én minden gond nélkül jóllakok – általában 250-400 forint, de 400-ért már tényleg valami nagyon finomat kapsz. )
Na de vissza a vörös téglás úthoz és a standokhoz, amikből ínycsiklandó eper illat szállt. Még onnan is, ahol sültkolbászt árultak. Először azt hittem rosszul érzem, de miután rákérdeztem, az egyik rotarysta elmagyarázta, hogy valami féle eperből főzött alkoholt/folyadékot kevernek a húshoz, attól lesz ilyen erős illata.A környék ahol jártunk az epertermeléséről híres. Az út melletti ültetvényeken még így március elején is gazdagon érett az eper, a helyiek pedig, minden kreativitásukat bevetve annyi módon használták fel az epret, amennyi csak lehetséges. Találtunk epres-kolbászt, vékony tésztába bugyolált olajban kisütött epret, enyhén csípős epres batyut, rizslisztből készült moá-dzsí névre hallgató édességet epres ízesítéssel, ami pontosan úgy nézett ki, mint a kisméretű szivacslabdák amiket tesiórán használunk néha teniszlabda helyett. Voltak még ilyen olyan sütemények, italok, táskák, kulcstartók, bukósisakok és minden más amit el lehet képzelni.
Tiszta szerencse, hogy nem ott élek. Már biztos az agyamra ment volna.
Epervilágból kiszabadulva a délutánt már a beígért spa hotelben töltöttük, ahol nem először bizonyosodtam meg róla, hogy a meleg víz az egyik legjobb dolog a világon. Azt hittem összefagyok mire odaértünk. Bár volt rajtam 4 réteg ruha, a zuhogó/szemerkélő eső és a szél miatt teljesen kihűltem és persze a szobában, ahol az éjszakára megszálltunk ugyan olyan hideg volt mint kint. A fogadó anyukámmal és a húgommal szó szerint szaladtunk a medencéhez, aminek a felszínéről csak úgy gomolyogott a gőz. Awh!
Ez már a másnapi program volt. Az eső pont annyi időre állt el, hogy teleszedhessük a kis kosarainkat.
Egyértelműen ez a legfurcsább eperültetvény, amit valaha láttam. Az töveket nem a földbe, hanem derék-vállmagas állványokba ültetik amiket ráadásul még le is fóliáznak, így a gyümölcs abnormálisan sármentes marad és a kedves vendégnek se kell hajladoznia. És helyet is spórolnak szerintem. Trükkös!
Ez már a másnapi program volt. Az eső pont annyi időre állt el, hogy teleszedhessük a kis kosarainkat.
Egyértelműen ez a legfurcsább eperültetvény, amit valaha láttam. Az töveket nem a földbe, hanem derék-vállmagas állványokba ültetik amiket ráadásul még le is fóliáznak, így a gyümölcs abnormálisan sármentes marad és a kedves vendégnek se kell hajladoznia. És helyet is spórolnak szerintem. Trükkös!
Eperszedés után pár órát autóztunk, hogy ebben az étteremben ebédelhessünk. Színtiszta vega kaja sajátos környezetben tálalva. A kicsiknek nyilván a lúd tetszett a legjobban de én a batikoló műhelyt is élveztem. Ne kérdezzétek, mi köze van a vegetáriánus étteremhez, én se értem a kapcsolatot. Mindenesetre érdekes volt. 
Ez pedig a hétvégi záró kép. 100% Tajvan. Annyira tipikus. Ezen a képen megvan minden, ami kell. A szedett-vedett étkezdék és piaci standok, a töménytelen mennyiségű robogó és a gazdagon díszített színes templom. Kész őrület ami odabent volt. 
Talán mégsem olyan nagy baj, hogy nem tudtam magam kialudni rendesen, bár erről ma nem voltam meggyőződve.
Kezd elegem lenni belőle, hogy erősen koncentrálnom kell, hogy fenntartsak egy beszélgetést, vagy hogy egyáltalán ébren maradjak. Edzésen egy gyilkos bemelegítés és 3x400m után sípoló tüdővel összerogytam és elkezdtem bőgni. Aki ismer az tudja, hogy ilyet nem szoktam csinálni. Utálok mások előtt sírni, de most elértem azt a szintet, hogy nem tudtam mást csinálni. Szegény osztálytársaim, edzőim kétségbe voltak esve mi van velem. Mondtam, hogy semmi bajom nincs, csak hagyjanak sírni pár percet, nyilván nem hittek nekem.
Ha ilyen állapotban vagyok, csak békén kell hagyni. Amúgy is nehéz lett volna elmagyaráznom, hogy nem mindig egyszerű egyedül lenni. Nem mindig egyszerű erősnek, önállónak és vidámnak lenni, belerakni az energiáidat az életbe akkor is amikor semmi másra nem vágysz, csak hogy egy ideig te lehessél a kicsi akit szorosan ölelnek és megvédenek.
De hát ez már csak ilyen…
Pár perc sírás és sok sok jó zene bizonyítottan gyógyír az ilyen esetekre. Meg most, hogy így ország világgal megosztottam a dolgot, lehet gyorsabban elmúlik a rossz hangulat.
Ideje lenne, mert legutóbb még az is sikerült, hogy Skype-on keresztül (kicsit) összevesszek anyukámmal. Igaz neki is nehéz hete volt, de akkor is!
Aki most aggódna értem, ne tegye, fölösleges. Nem tervezem, hogy depresszióba esek, haza menni se akarok – kicsit se! – úgyhogy minden rendben van. Csak egy rossz hét, semmi több. Nagy gyerek vagyok, a saját lelki világommal csak megbirkózom (: Azon semmi nem váloztathat, hogy :
It is the best thing in the world to be and exchange sudent! See?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése